Kedves Látogató!
Nagy tisztelettel köszöntöm Önt a Gombai Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői és a magam nevében hivatalunk honlapján!
A közigazgatásban eltöltött közel 23 évem során elmondhatom, hogy a legsokrétűbb, legtöbb kihívást jelentő hivatás a jegyzői szakma. Köszönhető ez a kettős feladatellátásnak. A Gombai Közös Önkormányzati Hivatal, ahogy az ország összes polgármesteri hivatala, egyrészről előkészíti és végrehajtja a képviselő-testületek által hozott döntéseket, másrészről pedig ellátja az államigazgatási feladatokat.
Elmondható, hogy a közigazgatás feladatai az elmúlt száz évben nagyon megváltoztak. A korábbi negatív feladatokhoz pozitív, kulturális, gazdasági és szociális feladatok járultak.
E fenti változásnak köszönhetően munkánk által közvetve vagy közvetlenül, de velünk találkoznak pl. a szociális ügyekben, az állat- és növényvédelem során, a működési engedélyek kiadásakor, a hagyatéki leltár felvételénél, a közösségellenes magatartás szankcionálásakor, de a kulturális rendezvényeken, valamint a megvalósuló beruházások, közszolgáltatások használata közben is, stb.
Honlapunkat az Önök jobb tájékoztatása érdekében folyamatosan fejlesztjük, töltjük fel mindazokkal az adatokkal és információkkal, amelyek elősegítik a pontos és gyors tájékoztatást – figyelemmel törvényi rendelkezésekre is.
A sikeres vezetés záloga a hivatásszeretet és a csapatmunka. Meglátásom szerint mindkettő jelen van a Hivatal munkavállalóiban. Jegyzőként fontosnak tartom, hogy lehetőség szerint jelen legyek a mindennapi életben, ha szükséges azonnali beavatkozással orvosoljam a felmerülő problémákat. E mellett célom, hogy a Hivatal az itt élő emberek, az itt működő vállalkozások, valamint az idelátogatók megelégedésére hatékonyan, magas szakmai rálátással és színvonalasan végezze a munkáját.
Kérem, hogy kérdéseikkel, észrevételeikkel, a hivatal munkájával, vagy akár a honlappal kapcsolatosan forduljanak hozzám vagy munkatársaimhoz bizalommal.
Tisztelettel,
Pirikisz Diána
jegyző